2013. január 4., péntek

Jelentkezés és infók

Elösször is térjünk vissza a tegnapi napra. Sikeresen levizsgáztam, a matek vizsga kicsit nehéz volt, főleg hogy az egyik feladatnál a képlet felét nem is kellett használni és kicsit fejtörést okozott, a másik feladat pedig egy tekegolyós feladat volt, és hát még jó hogy tudományos számológépem van és kiakadt az adatok bevitele után. Úgyhogy érdekes volt, az irodalom, nyelvtan egyben volt. Pont a kedvenc verseimet kellett összehasonlítva elemezni két és fél oldalon keresztül, a kezem nagyon fájt már a végére, de úgy érzem minden sikerült :):) Jövőhéten jöhet a szóbeli.

Na a mai napom, reggel méreckedtem hát kiakadtam (jó tudom októberben edzettem utoljára de akkor is) sok felesleg van rajtam ami kilókban egyáltalán nem látszik, október óta tartom az 51kg-t  4 db képet csináltam, abból kettőt elküldtem a jelentkezéshez, és ide is csináltam 2 képet, mert mivel nyilvános a blog így nem rakok fel fehérneműs/fürdőruhás képet.

Jöjjenek az adatok:


Kor: 20 (vicces mert zárónál már 21 éves leszek)
Magasság: 1,6m
Induló Súly: 51kg
álomsúly 49-51kg
mell: 87,5cm
derék: 68,2cm
csípő: 80,4cm
comb:60,6cm
Vádli: 30,5
kar:24cm

A két publikus kép:



Van mit leadni főleg hasból, de teszünk érte és meglesz :):) 

Elkezdtem össze gyűjteni hogy ezalatt a 4 hónap alatt mikre fogok edzeni ezeket most felsorolom hátha valaki merít majd belölle ötletet :):)

Amit mindennap fogok csinálni:

Péntek Enikő Fitt-Ball (rákattintva a videó jön elő)
Fegyenc edzés

A hét napjaira elosztva ezek közül fogok válogatni:

Péntek Enikő: Zóna Edzés
Rubint Réka: Rólad Szól, Add újra önmagad, Alakreform (hát még egyszer sem csináltam végig de talán egyszer sikerül), 
Simonfi Ági: Pilates
Callanetics
Pilates, Jóga. 
És az 5 mérföldes szépen sorba :):)

Hetente, kéthetente megpróbálok vagy flabelos, vagy power Platte, vagy speedfitnessre is eljutni.

Minden nap fogom írni hogy mit edzettem és hogy hogy ment :) 6-án indul az első nap :):) 

Az első súlyadat küldés január 20-án lesz, mivel súlyban nem szeretnék változni max -2kg ezért én centizem is majd ide a blogra :):)

Szép napot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése